Kedves Barátaink! Végre-valahára újabb foglalkozással jelentkezhetünk “Mesebeli madarak” sorozatunk keretében! Ezúttal a Garudára, az indiai istenek világának nevezetes Napmadarára kerül sor. Ő egyben a madarak királya is, és számos történet főhőse. Ne lepődjetek meg, ha azt látjátok, hogy emberteste van. A csőr-orr és a szárnyak igazi madártartozékok. És azok a félelmetes karmok, amelyekkel bármilyen, magát erősnek és nagynak képzelő élőlényben simán kárt tesznek, ha úgy adódik… (Megnyugtatásul közlöm, hogy egészen szelídnek is tud látszani, lásd a lenti képet.)
Szokás szerint mesélni fogunk ezekből a történetekből, és az elbeszélést a Garuda madár művészeti ábrázolásaival fűszerezzük. azután, ahogy már megszokhattátok, válogathattok az előre elkészített képekből, amelyeket ki lehet színezni vagy festeni. De akár megalkothatjátok a saját fantáziátok Garudáját is, ha ahhoz van kedvetek. Kapala Györgyi mindebben ezúttal is segítségetekre lesz!
A Szabó Ervin Könyvtár Sárkányos Gyerekkönyvtárában várunk benneteket 2022. március 19-én, szombaton 11 órára. A Kálvin tértől 2 percre!
A részleteket meegtaláljátok a Facebook eseményeknél is itt: https://www.facebook.com/events/1178120449602899
Szeretettel várunk!